Szűcs Judit előadása a TUCC-maraton keretében

Szűcs Judit, a Modern Nyelvek Tanszék oktatója, Viselkedéskultúra, illem, etikett, protokoll címmel tartott előadást 2014. december 4-én, a Partiumi Keresztény Egyetem TUCC-maraton című rendezvénye keretében. 

Az alapvető fogalmak ismertetése után az előadás betekintést nyújtott a viselkedéskultúra kialakulásának történetébe. Érdekes tényeket tudhattunk meg a spanyol és a francia udvar szertartásrendjének a mai ember számára már nevetségesnek tűnő merevségéről, visszásságairól. Az erre a korra jellemző jellemvonás, a szervilizmus és a kiváltságos szerepet betöltő udvari bolond intézménye kissé átalakulva, de napjainkban is fellelhető. A mai, modern világunkban is fontos az illemszabályok betartása, mivel ez a kulcsa a nyugodt együttélésnek, ezáltal tudjuk kifejezésre juttatni egymás tisztelését és megbecsülését. A közönség reakciója jelezte, hogy az előadás érdekes, színvonalas volt és határozottan kiérdemelte a tapsözönt. 

judit